íz és káosz

maca assada:ez a tipkus almából készült, cukorral, fahéjjal. édes az élet. a menzán is

íme az alma (most már tudom a nevét: maca reineta - köszi Ines - , nálunk bőralma néven fut, régen sok volt belőle, ma már kevesen termesztik - köszi Mami), plusz a legfinomabb nugátos szelet (bájkoláshoz is kiváló), plusz a tremocos, ami duzzadt kukoricaszemre emlékeztet, sör mellé és rágcsának fogyasztják. vasárnap a parkban megtudtam, tulajdonképp valamilyen babról van szó

                                     

az iskola, amiről kiderült, egykoron börtönnek használták (hmm). titokzatos terek, számozás, s még titokzatosabb beiratkozási/tantárgyfelvételi procedúra. a sok-sok papír neve káosz

kukucs. jó az illatom?

színesre festik az iskolát, addig pedig a szobrok megalszanak

azul fal és csomagolás

faculdade de belas-artes de lisboa

ez meg mi? minden boltban a zöldséges részen van, de nem tudom, mit készítsek belőle. segítség!!

minden hétre egy süti. bolo de arroz, háttérben tejo

cais de sodrén. zsófiák elfáradtak

delikát

Igyekszem a csodát szavakba önteni. Nagy vállalás. Ámulok és bámulok egyelőre csupán, és élvezem az úton levést. Hogy lemenni a boltba is kihívás (de most már meg tudom különböztetni az öblítőt a mosószertől, ugyan a rengeteg fajta zöldség-gyümölcs még szaglás/tapintás alapján sem mutat semmi árulkodó jelet, hogy mégis nyersen, levesbe, lábosba, egyáltalán eszik-e vagy isszák), hogy imádják, ha kedvesen szóba elegyedünk közértben, kioszknál, hivatalban, és csak mosolyognak, hogy "sou estrangeiro, nao falo portuguese", és ők csak mondják és mondják, portugálul természetesen. Én pedig bólogatok nagyokat, és mosolygok, természetesen. Élmény, hogy minden olyan más. 
Az egész már a repülőn elkezdődött, úton Párizs felé. Ablakból bámultam a mi hatalmas tengerünket (madártávlatból is elképesztő), mikor a hölgy mellettem elkezdett beszélni, furán törve az angolt. Dora, mint utóbb kiderült, 16 éve hagyta el Üzbegisztánt, s csatlakozott a New York-ban élő zsidő közösséghez, ahol orvosként dolgozik. Beszélt a vallásról, a zsidó esküvői szokásokról, meg hogy Budapesten két hétig csak gyümölcsöt és kenyeret ettek a menő margitszigeti szállóban, mivel ott nincsen kóser, megmutatta a fotókat a gyerekekről meg az unokáról, meg javasolta, hogy Lisszabonban találjak magamnak zsidó férjet, és hogy egyébként is, milyen jól összepasszolnánk a szintén orvos fiával. Erre a mellette ülő anyukája (aki egyálatlán nem beszél angolul) is bólogatott. A kezdet is már, mint valami bé-kategóriás, filmes.


Érkezés Lisszabonba. 


A bürokrácia itt sem ismeretlen, beszéddel viszont mindent el lehet intézni, mert azt imádják. Mosolyogva. Nincs lehetlen, csupán jó kedv s lazaság. Tapasztaltam ezt a kollégiumba csekkoláskor, (ami nem volt egyszerű, több órás várakozás, mert kezdetben "maga nem szerepel a listán, sajnáljuk", de sikerült), a nyelviskolában az intenzív kurzusra való iratkozásnál ("beteltek a helyek, sajnáljuk", de sikerült), a biciklivásárláskor ("mert magának nincs portugál adószáma, a garancia végett, sajnáljuk", de sikerült).


Hogy biciklivel Lisszabonban lehetlen? Nem, nem, itt olyan nincs. Csak a biciklista kevés. Reggelente 50 perc hegynek fel, Cidade Universitariára, portugál kurzus 9-től 1-ig. Aztán le a hegyről, az iskolába vagy bárhova. Az egyetem a szállástól 20 perc bájkkal, egyenes úton, ami itt ritkaság számba megy. Első héten kedves portugál fiatalok megmutatták a város legolcsóbb sörözőjét (ahol a sör mellé valami furcsaságot rágcsálnak, úgy néz ki, mint egy hatalmasra duzzasztott kukoricaszem, a héját viszont kiköpik. Ja, és mindegy hol, ki s mikor, mindenki köpköd egyébként is), majd együtt főztünk vacsorát, háttérben az ultra brutál portugál bikaviadallal a tévében (óóó de jó volt nézni kicsit a házi oltárt, aminek köszönhetően itt szinte mindenki beszél angolul, mivel a filmeket többnyire eredeti nyelven, feliratozva adják). 


Mindegy, hogy a hétnek melyik (vásár) napja van (a hétfő 2a feira, azaz második vásárnap, s így tovább, egészen péntekig, aztán Sábado s Domingo), a fiatalok és a szesz ellepi a Bairro Alto rettentő meredek macskaköves utcácskáit, így estére moccanni sem lehet a szűk sikátorokban. 


Víkend. Bevásárlás. Ejtőzés. Kirándulás. Óceán.

Szombat késő délután nekivágtunk, hogy bevegyük a szállástól csupán 3 km-re fekvő (Santa Maria de) Belémet. Nem hittem el, amit ott látok: hatalmas parkok, Torre de Belém, Felfedezők emlékműve, Szent Jeromos Katedrális, és a legcsudább csuda, a Centro Cultural de Belém (kb. mint LUMÚ), ami nem csak építészetileg, külsejével megnyerő, hanem van benne színház, koncert, és a legelképesztőbb, a hatalmas modern/kortárs gyűjteményt bemutató Museu Colecção Berardo. Muitomuitomuito egy hely, látni kell. Nem csak a Pasteis de Belémért megyek vissza.


fotós