A Ponte 25 de abril a végletek hídja. Összeköti a gazdag és vonzó Lisszabon városát a környező, ipari s kevésbé sármos településekkel, felülemelkedve az édes-sós Tejon. 1974-ig a diktátor Salazar nevét viselte, aztán '74-ben a forradalom első napjára emlékezve keresztelték át. Ugyan már egy hónapja annak, hogy a közelében lakom, látványa mégis minden reggel lenyűgöz, ahogy oldalából kikacsintva kel a nap. És nappal. És esti csinos pompájában.
a hajnal hasad, híd távolból
a napos ragyog, csillámlik, híd közelből
a szegfűs forradalom dala
Egy helybéli barátommal sétáltunk valamelyik este Alcantarában, a híd lábának környékén. Csodáltuk a monstrumot. Kár, hogy gyalogosan nem lehet átkelni rajta, mondtam én. Nagy baj lenne az... sokan odavesznének...a fado, és a különös szél Afrikából, " you know what i mean", mondta ő.
De a legkülönösebb mégis, hogy az emberek maguk helyett megunt állataikat áldozzák fel a folyóba hajítva. Esti kocsikázás, átkelés hídon, ajtó kinyit, állat kihajít, és ennyi. Hajtanak tovább.
A városi legenda szerint a híd lábánál elterülő ház legfelső emeletén lakó Ines egyik este vacsorához terített idős édesanyjának. Kitette tányérokat, poharakat, szalvétát, előkészítette a subremesához a kiskanalat. Épp ültek volna le asztalhoz, mikor az égből hatalmas robajjal valami aláhulott. Egy, a gazdája által ráunt eb a tetőt átszakítva landolt az asztalon. Az utolsó útja volt a repülés.
a szegfűs forradalom dala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése