se chover

"a nyelvet a külvilág olyan részeként fogjuk fel, melynek öntörvényűségére kell “tartalmainkat” kivetítenünk, kifejezésükre mondatokat alkotnunk, amelyek az őket előhívó gondolatokat befedik, de meg is változtatják – ekkor az anyanyelv idegen nyelvként viselkedik: a legegyszerűbb, megszokott szituációkat leszámítva, amikor a szavak pusztán ingerként hatnak, az ember a könnyen tudatossá váló konvenciók vázán mozog, melyet azután a beszélgetésben résztvevők tartós, részben tudatos erőfeszítésének kell egyensúlyban tartani"

"Az agy állandóan válogat a beérkező információk között, és a lényegteleneket nem tárolja el. Ha gyorsan kell megjegyeznünk valamit - például egy először hallott telefonszámot vissza kell hívnunk - az úgynevezett "eldobható" memória működik. A legtöbben gond nélkül tárcsázzák a számot, de pár perc múlva már nem emlékszünk rá. Az eldobható memória "tárolója" folyamatosan és menthetetlenül telik, ugyanakkor folyamatosan ürül is. Ebben az elméletek szerint nagyon fontos az álomalvás szerepe, amelynek során az agy kiszelektálja a napközben ki nem ürített, lényegtelen információkat. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a törlés nem mindig végleges: az elveszettnek hitt információk közül sok megmarad "valahol", amit aztán például a pszichoanalitika módszereivel fel lehet idézni.

Amikor egy információ fontossá válik, akkor kerül át a rövid távú memóriába, ahol órákig, esetleg napokig maradhat meg. Innét vezet az út a tartós, hosszú távú memória felé, amely a gyermekkori emlékek, bevésett ismeretek, nagyon sokszor ismétlődő élmények tárolója. Érdekes, hogy minél régebben rögzített valamit, annál erősebben őrzi (lásd az egyébként sok esetben szenilis idős emberek visszaemlékezéseit).

A kutatók a rövid és hosszú távú memória rögzülését különböző módon képzelik el. A rövid távú memória olyan elektromos mintázatokként írható le, amely egy ideiglenes "áramkört" jelent az idegsejtek között. Ezek a sejtek zárt kört alkotnak az agykéregben, ahol az ingerület (elektromos jel) 8-10 idegsejten való áthaladás után visszatér a kiindulási helyre, s ismét ingerelni tudja az első idegsejtet. Bár a jel közben gyengült, a sejtek érzékenyebbé vált, így valósulhat meg az ismétlés. Megerősítés hiányában egy idő után mégis elhal a folyamat, de nem múlik el nyom nélkül: legközelebb ezt az "áramkört" már könnyebben és hosszabb ideig lehet aktiválni. (Az agykutatók ezt a jelenséget nevezik "hosszú távú megerősítésnek" (long-term potentiation, LTP).)

A hosszú távú memória kialakulása a legbonyolultabb és éppen ezért legkevésbé ismert jelenség. Alapvetően két folyamat működhet, amikor egy információ a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába kerül. Egyrészt olyan kémiai változások következhetnek be az idegsejtekben, amelyek a megváltozott vagy újonnan felépített molekulák szerkezetében tárolják az információt. Másrészt új idegsejt kapcsolatok (szinapszisok) alakulnak ki, s az így létrejött új mintázatban tárolódhat az információ"

"A lélek fogalmát manapság többnyire érzésként vagy érzelemként értik. Hagyományosan a lélek az élet egysége. Azt is mondhatnám, hogy más lélek-formánk van. Van erre egy példám az arab világból: Beduinok meglátogatták messze élô társaikat. Hosszú lovaglás után megérkeztek a sátrakhoz, ahová behívták ôket, ám mégsem léptek be. A tartózkodásukat firtató kérdésre azt felelték, hogy lelkük még nem érkezett meg, mivel nagyon gyorsan lovagoltak.

Én azt gondolom, hogy talán a lélek is gyorsabbá vált, vagyis ha már nem kell állandóan különbséget tenni ellenség és barát között; aközött, akit meglátogatok és aközött, aki otthon vagyok, akkor nincs jelentôsége annak, hogy hol várok a lélekre. Hiszen a lélek mindenütt ugyanolyan. Mindenesetre fennáll annak a veszélye, hogy a lélek nem tud úrrá lenni a gyorsaságon. A mélypszichológusok rendelôiben sokan vannak, akik nem boldogulnak ezzel a sebességgel."

"Őszintén szólva: azért is maradtunk, mert tartózkodásunk érdekessé vált, s az érdekesség már magában is értéket jelent, amely jó érzéstől és rossz érzéstől független. Miért is bevonni a vitorlákat és megfutni az élmény elől, mihelyt az nem teljesen olyan természetű, amiből derű és békesség fakad? Minek elutazni, ha az élet kissé nyűgös, ha kissé ingatag is, vagy némileg kínosnak, bántónak mutatkozik? Nem, nem, maradni kell, hozzátapadni, beállni a sodrába, s ezenközben talán tanulhatunk is valamit. Maradtunk hát, s állhatatosságunk borzalmas jutalmául éltük át Cipolla mély hatású s gyászos megjelenését."